2024. Március 28. Csütörtök Gedeon napja van.
BIHARNAGYBAJOM

"A Sárrét egykori főhelye"

2024. Március 28. Csütörtök Gedeon napja van.
Kezdőlap » Közhírré tétetik » Felhívások» Pályázati felhívás háziorvosi feladat ellátására / 2. körzet

Pályázati felhívás háziorvosi feladat ellátására / 2. körzet

Biharnagybajom Község Önkormányzata pályázatot hirdet
Biharnagybajom Önkormányzata Képviselő-testületének a háziorvosi, fogorvosi, védőnői, iskola-egészségügyi és ügyeleti ellátási körzetekről szóló, 16/2016. (IX. 30.) önkormányzati rendelete 1.és 4. számú mellékletében meghatározott,



Biharnagybajom 2. számú vegyes körzetében, területi ellátási kötelezettséggel, háziorvosi alapellátási, iskolai egészségügyi ellátási, csecsemő és kisgyermek tanácsadási feladatok ellátására.

Pályázati feltételek:
• büntetlen előélet
• cselekvőképesség
• magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve letelepedett státusz
• Magyar Orvosi Kamarai Tagság
• az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvényben, valamint a törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII.23.) Korm. rendeletben, továbbá a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II.25.) EüM rendeletben előírt képesítési előírásoknak való megfelelés
• vállalkozói formában való működtetés.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
• részletes szakmai önéletrajz,
• motivációs levél,
• iskolai végzettséget, szakirányú képzettséget tanúsító okirat másolata,
• egészségügyi alkalmasságot igazoló okirat másolata,
• három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
• Magyar Orvosi Kamarai tagság igazolása,
• a vállalkozás meglétét igazoló dokumentum másolata (társas vállalkozás esetén, 30 napnál nem régebbi, alapító okirat/alapszabály és a cégbírósági bejegyzést igazoló okirat másolata vagy egyéni vállalkozás esetén a nyilvántartásba vételről szóló dokumentum)
• a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul,
• a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati eljárásban részt vevő személyek a pályázati anyagot megismerhetik, és abba betekinthetnek,
• a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázat elbírálását zárt ülésen kéri, vagy hozzájárul annak nyilvános tárgyalásához. A pályázat benyújtását követően hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség.

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. július 15. (csütörtök) 16.00 óra

A pályázat benyújtásának módja: Személyesen, postai úton, egy példányban Biharnagybajom Községi Önkormányzat részére címezve (4172 Biharnagybajom, Rákóczi út 5.) vagy elektronikus úton a jegyzo@biharnagybajom.hu e-mail címre.
A borítékon kérjük feltüntetni: „Háziorvosi praxis pályázat”

A pályázat elbírálásának módja: Képviselő-testület dönt a pályázók meghallgatását követően.

Az elbírálás határideje:
2021. július 31.
A Képviselő-testület fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.

A feladat-ellátás kezdő időpontja: A feladat-ellátási szerződés megkötését, illetve az egészségügyi tevékenység folytatására vonatkozó véglegessé vált praxisengedély alapján a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel megkötött finanszírozási szerződés hatályba lépését követően azonnal. A feladat-ellátási szerződés időtartama: a nyertes pályázóval az önkormányzat határozatlan idejű feladat-ellátási szerződést köt.

Egyéb tudnivalók:
A praxisjog térítésmentesen szerezhető meg. Az 2. számú háziorvosi vegyes körzet feladatait heti 40 órában kell ellátni. A körzetben a háziorvosi alapellátási feladatokon kívül gondoskodni kell az iskolai egészségügyi ellátási, csecsemő és kisgyermek tanácsadási feladatok ellátásáról is. Ügyeleti ellátási kötelezettség nincs. Jelenleg a feladatellátás helyettesítés keretében történik, mely 2021. március 1. napjától tartósan betöltetlen háziorvosi körzetnek minősül.
A feladat ellátását szolgáló rendelő az önkormányzat tulajdonában van, melyre vonatkozóan az Önkormányzat a nyertes pályázóval használati szerződést köt. A 60/2003. (X.20.) ESzCsM rendelet 1. számú mellékletében felsorolt tárgyi feltételek, (minimum eszközök) rendelkezésre állnak.

Igény esetén szolgálati lakás rendelkezésre áll. Biharnagybajom Község Önkormányzata a szolgálati lakás és a rendelő bérleti díjának és közüzemi költségeinek a feladat-ellátó részéről történő megfizetésétől eltekint.

Háziorvosi rendelő címe: 4172 Biharnagybajom, Kossuth út 3/c.
Ellátandó lakosságszám 1375 fő.

A pályázattal kapcsolatban érdeklődni: Szitó Sándor polgármester vagy Imre-Erdős Szilvia jegyzőnél, a 06/54/472-021-es telefonszámon, vagy a polgarmester@biharnagybajom.hu illetve a jegyzo@biharnagybajom.hu e-mail címeken lehet.


A pályázati kiírás közzétételének helye:
• www.biharnagybajom.hu
• oali.aeek.hu
• www.mokhbm.hu
• Egészségügyi Közlöny
• DE Általános Orvosi Kar honlapja




Hirdetmény
Új Bajomi Hírlevél

Előző lapszámok archívuma
Hasznos linkek











ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ





Településképi Arculati Kézikönyv


Életmentő készülék
Időjárás

Top