Kezdőlap » Itt élek » Kitüntetettjeink» Imre Lajosné

Imre Lajosné


„Amikor a boldogságot követed olyan útra térsz, ami mindig is előtted volt, rád várt és ahhoz az élethez visz, amit élned kellene” (Joseph Campbell)


Imre Lajosné is ezen az úton indult el amikor fiatalon, rögtön az érettségi után, 1971. szeptemberétől képesítés nélkül kezdett el tanítani a bajomi általános iskolában, s tette ezt 3 éven keresztül. A GYES ideje alatt szerzett óvónői diplomát. Ezután Ábrahámné Ancika néni hívására az óvodába ment dolgozni, ahol helyettesítő óvónőként dolgozott egy évig. Láposiné Jolika nénitől, az akkori óvodavezetőtől bizalmat kapott csoportvezetésre. Elmondása szerint minden csoportja a szívéhez nőtt, nagyon sok jó képességű gyerekkel volt dolga, s valamennyiük nevét, jelét, kivel mi történt, hol ült, milyen „aranyköpése” volt, vagy hogy ki kit akart feleségül venni, még ma is tudja. Nyitott és rugalmas volt a pedagógia új módszerei iránt, szívesen tanult másoktól, s örömmel meg is osztotta tudását kollégáival azok épülésére. Munkájának elismerése képpen két alkalommal is miniszteri kitüntetésben részesült.
1998-ban, miután az óvoda önálló intézmény lett, megpályázta az óvodavezetői állást és 10 évig állt az intézmény élén. Oroszlánként küzdött szeretett intézményéért, melynek sorsa oly fontos volt számára. Legfőbb feladata mégis a gyermekek nevelése, tanítása volt, melyet csak szeretettel és sok-sok türelemmel, mosolyogva lehet végezni. Nála sosem volt híja egyiknek sem.
Pedagógusként emberségével, tudásával, mások iránti figyelmességével olyan küldetést teljesített, amely a belső igényből fakadó többre törekvés szándékával mindannyiunknak erkölcsi kötelessége.
1996-tól kezdve három ciklusban is önkormányzati képviselőnek választották. Minden igyekezetével azon volt, hogy tudásával, éleslátásával a település javát, gyarapodását szolgálja.
Szülőföldje iránti szeretete abban is megnyilvánul, hogy évtizedek óta aktív tagja a Biharnagybajomi Népdalkörnek, hisz életében és munkája során mindig fontos helyet töltött és tölt be ma is az éneklés, a hagyományok megőrzése és továbbörökítése.

Biharnagybajom Községi Önkormányzat képviselő-testülete a 84/2018. (VI. 26.) számú határozatával Imre Lajosné részére, aki az óvodai nevelés területén végzett kiemelkedő szakmai munkájával és jelentős közéleti tevékenységével hozzájárult a falu fejlődéséhez és a település hírnevének öregbítéséhez BIHARNAGYBAJOM DÍSZPOLGÁRA KITÜNTETŐ CÍMET ÉS OKLEVELET adományoz.




Bajomi Portéka
GYÉKÉNY TERMÉKEK
Eladó gyékény termékek
SZÁRAZTÉSZTÁK
Eladó 10 tojásos száraztészták
Új Bajomi Hírlevél

Előző lapszámok archívuma
Hasznos linkek







ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ





Településképi Arculati Kézikönyv


Életmentő készülék
Biharnagybajom TV
Bemutató film
Időjárás

Top