2024. Március 29. Péntek Auguszta napja van.
BIHARNAGYBAJOM

"A Sárrét egykori főhelye"

2024. Március 29. Péntek Auguszta napja van.
Kezdőlap » Itt élek » Alkotó bajomiak» A gyékénykötés mestere André Sándor

A gyékénykötés mestere André Sándor

A múltban mélyen gyökerező kulturális örökség minden közösség számára azonosságtudatának forrása. Ennek számos megnyilvánulása, mint például a népzene és a néptánc, az ünnepek, a kézművesség. Sokszor felvetődik, mi is az, ami igazán „BAJOMI”, és azonnal ott a válasz: a gyékény. Birtalan Szilágyi János 1827-ben ezt jegyezte fel: „Úgy lehet elképzelni egész Bajmot, mint egy nagy gyékénykészítő fabrikát”

Attól persze már távol vagyunk, hogy a falu apraja-nagyja ismeri ezt az ősi mesterséget, de ma is vannak, akik őrzik múltunk, köztük André Sándor, akit meghívtam egy beszélgetésre. Arról faggattam, hogyan vált a mindennapjai részévé a gyékényezés.
Mint mondta, 1949-ben született. Úgy nőtt fel, mint sokan akkoriban. Látta, ahogy édesanyja szőtt, édesapja kosarat, talpallót készített, de ő gyerekként inkább csak sodringot, búrát (a fa sörösládákban lévő családi sörös üvegekre kötött üvegvédőt) készített. Felnőttként jött a munka (MÁV, MASZOVOL, TSZ), katonaság, nősülés, egy fiú és egy lány gyermek. Sokáig fel sem merült, hogy ilyesmivel foglalkozzon.
Már több éve le volt százalékolva, amikor az Interplán Kft. tanfolyamot indított a csökkent munkaképességűeknek, és munkát is kínált a számukra. Ahogy mesélte, éppen 15 éve annak, hogy újra tanulta a szakmát, mely az élete része lett. Dolgozott gyékénykötőként, majd amikor ez a lehetőség megszűnt, akkor is folytatta tovább. A téli napokon rádióhallgatás közben egyre tökéletesítette a fogásokat és valamennyi darab elkészítése kihívást és örömöt jelentett. Aztán munkáinak híre ment a szakemberek között is. Jöttek érdeklődő kézművesek, akik tanulni szerettek volna, és persze tanultak is.
Az első megmérettetés nagy sikert hozott.
A 2012. június 23-án, a Hajdúnánáson megrendezésre kerülő X. „Aranyszalma” Kárpát-medencei Szálasanyagfonó Pályázaton I. helyezést ért el.
A 2015. május 22-én, Budapesten sorra kerülő XI. Országos Népi Mesterségek Művészete pályázaton a Hagyományok Háza II. díjával jutalmazták.
2015. október 29-én, szintén a fővárosban, a XVI. Országos Népművészeti Kiállítás zsűrije a Népművészeti Egyesületek Szövetsége Különdíjat adományozta neki. Ez alkalommal 450 kézműves 1700 alkotását állították ki.
 Megtekinthető a Néprajzi Múzeumban 2016. március 27-ig. Aki teheti, és Pesten jár, nézze meg.
André Sándor jelentős hagyomány-átörökítő és értékmentő tevékenységet folytat, melyet köszönünk, sikerihez pedig gratulálunk.

Nemes-Lajsz Julianna
(A cikk megjelent a Bajomi Hírlevél 2015. évi 2. számában)




Hirdetmény
Új Bajomi Hírlevél

Előző lapszámok archívuma
Hasznos linkek











ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ





Településképi Arculati Kézikönyv


Életmentő készülék
Időjárás

Top