2024. Március 29. Péntek Auguszta napja van.
BIHARNAGYBAJOM

"A Sárrét egykori főhelye"

2024. Március 29. Péntek Auguszta napja van.
Kezdőlap » Itt élek » Kitüntetettjeink» Földi József

Földi József


Földi József 1957. június 15-én született Berettyóújfaluban.

Általános iskolai tanulmányait Biharnagybajomban, a középiskolát Püspökladányban végezte. A súlyemeléssel 15 éves korában ismerkedett meg közelebbről: 1972 és 1979 között az akkori Biharnagybajomi Sportegyesület aktív tagjaként számos országos és területi versenyen ért el kimagasló eredményeket súlycsoportjában. Súlyemelő pályafutása ezt követően a Magyar Néphadsereg kötelékében katonaként is folytatódott.
A sorkatonaság megszűnése után úgy érezte, ezzel a történelmi döntéssel a fiatalok elvesztették egyik alapvető lehetőségüket a rendszeres testmozgás, az ebből eredő rend és önfegyelem szervezett keretek között megvalósuló kialakítására és erősítésére.
1998-ban futballcsapatot szervezett Biharnagybajomban, amely a Nemzeti Bajnokság Megyei III. osztályában aranyérmet szerzett.
Ezt követően a biharnagybajomi sportélet egy másik ágát kezdte szervezni és munkája eredményességét mutatja, hogy a Biharnagybajomi Sportegyesület újbóli, 2007-es megalakulásakor a labdarúgó és az asztalitenisz szakosztály mellett Földi József vezetésével megszületett a bajomi súlyemelő szakosztály is.
Az indulás éveit hiányos vagy elöregedett eszközök, de töretlen lelkesedés jellemezték. A lelkesedés a mai napig megmaradt, a felszerelés pedig olyannyira megújult az idők során, hogy a biharnagybajomi súlyemelő szakosztály vált a környék egyik legjobban felszerelt csapatává.
Földi József sportpályafutása nem csak sikeres csapatszervezőként, edzőként és szakosztályvezetőként folytatódott hiszen, mivel belső igénye volt a folyamatos fejlődésre, egyre magasabb fokú versenybírói képesítéseket szerzett. Eközben, napjainkig, 75 súlyemelő igazolvánnyal rendelkező sikeres ifjú sportolót nevelt ki az általa vezetett szakosztály, melyek között magyar országos bajnok és számos, ígéretes sportkarrier előtt álló női versenyző is található.

Biharnagybajom Községi Önkormányzat képviselő-testülete 87/2018. (VI. 26.) számú határozatával Földi József részére a Sportegyesület Súlyemelő Szakosztályában végzett kiemelkedő edzői tevékenységéért, mellyel hozzájárult a település hírnevének öregbítéséhez és a sportág népszerűsítéséhez BIHARNAGYBAJOM SPORTJÁÉRT ELISMERŐ DÍJAT ÉS OKLEVELET adományoz.




Hirdetmény
Új Bajomi Hírlevél

Előző lapszámok archívuma
Hasznos linkek











ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ





Településképi Arculati Kézikönyv


Életmentő készülék
Időjárás

Top