Beállítás kezdőlapnak Nyomtatóbarát változat e-mail Keresés
TelepülésünkHírekGalériaElérhetőségek

Folyamatban lévő projektek

Művelődési ház felújítása

Pályázati kiírás: Integrált Közösségi Szolgáltató tér kialakítása és működtetése (MVH-6.356.01.01)
A beruházás bekerülési költsége: 64.608.601 Ft
A beruházás kiadásaira jutó támogatási összeg: 51.686.881 Ft
Projekt kezdete: 2010. augusztus 6.
Projekt tervezett befejezése: 2010. november 4.

A fejlesztés előtti állapot leírása: A meglévő épület Biharnagybajom központjában, a Várkert utcában helyezkedik el, 1948-ban készült, magastetős, vasbeton fedélszékes, tégla falazatú kivitelben. Az építmény szerkezetének felújítása meglehetősen indokolt: az épület energetikai szempontból elavult, a gépészeti rendszerek nem elégítik ki a mai kor követelményeit. Az épület funkcionális elosztása sem megfelelő. Az intézményben a hagyományos művelődési formák és a civil szervezetek együttélése a jellemző. A művelődési ház munkájában legfontosabb a hagyományőrzés, melynek letéteményesei a közösségek, az évről-évre megrendezésre kerülő hagyományőrző programok.

A tervezett fejlesztés összefoglalása: A beépítésre kerülő válaszfalak gerenda alapozása a meglévő épületrész alapozásával kerül kialakításra. A nyílások befalazása a meglévő falanyagával megegyező falazó elemmel készül. A válaszfalak vizes válaszfaltéglából készülnek 10 cm-es falvastagságban. Az épület komplexen kerül akadálymentesítésre. Az épület eddigi elavult fűtési rendszerét gáz-központifűtés váltja fel. A felbontásra kerülő padlók alá bitumenes vastaglemez szigetelés készül egy rétegben. A lapostetős részen a csapadékvíz elleni szigetelés lebontásra kerül. A meglévő elavult nyílászárók kicserélésre kerülnek hőszigetelt kialakítású fa nyílászárókra. A teljes körű padlóburkolat csere is a munkálatok részét képezik. Belső felületen diszperziós falfestés, külső felületen homlokzati nemesvakolat készül hőszigetelő táblákra. Az épület teljes körű elektromos hálózatcseréje is megvalósul, szintén teljes körű épületgépészeti munkálatokat kell végezni az egész épületben.

Biharnagybajomban a közösségek fő színtere a Szűcs Sándor Művelődési Ház, mely felújítás után az IKSZT épületévé válik. A felújítást követően a következő szolgáltatásokat kell biztosítani az IKSZT működtetésén belül: 

  • helyszín és feltételek biztosítása a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat tájékoztatási pont működtetéséhez
  • ifjúsági közösségi programok szervezése, ifjúságfejlesztési folyamatok generálása és folyamatkövetése, ifjúsági információs pont működtetése
  • lakosság, vállalkozások információhoz való hozzájutás elősegítése
  • közösségi internet hozzáférés biztosítása az önállóan vagy teleházban működő eMagyarország ponton
  • közművelődési programok szervezése
  • könyvtári és információs szolgáltatások biztosítása
  • közösségfejlesztési folyamatok generálása, folyamatkövetése
  • helyszín biztosítása civil szervezetek számára
  • egészségfejlesztési programok 
  • elektronikus közigazgatási végpont szolgáltatás biztosítása
  • Állami Foglalkoztatási Szolgálat információs pont 

Közbeszerzési eljárás: a közbeszerzéssel kapcsolatos adatok, információk, hirdetmények a Közbeszerzések Tanácsa honlapján elérhetőek: www.kozbeszerzes.hu.

Vállalkozási szerződés: letöltés.


Egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása a biharnagybajomi Polgármesteri Hivatalban

Pályázati kiírás: Akadálymentesítés - egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (ÉAOP-4.1.5-09-2009)
Kedvezményezett neve, elérhetősége: Biharnagybajom Község Önkormányzata, 4172 Biharnagybajom, Rákóczi út 5.
Közreműködő szervezet neve, elérhetősége: VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht., 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.
A projekt bruttó költsége: 15.538.755 Ft
Megítélt támogatás összege: 14.761.817 Ft
Támogatás aránya: 95%
Projekt kezdete: 2010. július 28.
Projekt tervezett befejezése: 2010. szeptember 26.

Projekt általános leírása: A projekt keretében a Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítését valósítjuk meg a közszolgáltatások egyenlő esélyű hozzáférésének biztosítása céljából. A beruházás keretében megvalósul az előírásoknak megfelelő akadálymentes parkoló kialakítása, az épületbe történő akadálymentes bejutás lehetősége, valamint az épületen belüli akadálymentes közlekedés, az akadálymentes illemhely, valamint infokommunikációs eszközök kerülnek elhelyezésre (vezetősávok látássérültek részére, indukciós hurok hallássérültek részére, információs táblák, vészjelzők).

Műszaki leírás: Komplex akadálymentesítés megvalósítása (burkolatok cseréje, ajtók cseréje, akadálymentes illemhely létesítése, akadálymentes parkoló létesítése, akadálymentes bejárat (rámpa) létesítése, infokommunikációs eszközök, komplex akadálymentesítéshez tartozó egyéb fejlesztések).

Hiperhivatkozások: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága, VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht.

Közbeszerzési eljárás: a közbeszerzéssel kapcsolatos adatok, információk, hirdetmények a Közbeszerzések Tanácsa honlapján elérhetőek: www.kozbeszerzes.hu.

Vállalkozási szerződés: letöltés.

 


Nyertes pályázatok

Pedagógusképzés a Napraforgó Óvodában

Pályázati kiírás: Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program - a pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben (TÁMOP-3.1.5-09)
Kedvezményezett neve, elérhetősége: Napraforgó Óvoda, 4172 Biharnagybajom, Bacsó Béla utca 18.
Közreműködő szervezet neve, elérhetősége: Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága, 1055 Budapest, Bihari János utca 5.
Megítélt támogatási összeg: 4.725.160 Ft
Támogatás intenzitása:
100%
A projekt megvalósítási időszaka: 2010.07.01-től 2012.06.30-ig 

Projekt leírása: A támogatási összeg Agócs Józsefné óvodavezető tanulmányi költségeit finanszírozza, vezető-óvodapedagógus szakon. A pályázati összeg tartalmazza a tandíjat, útiköltséget, szállásdíjat, szakkönyv vásárlását, helyettesítési díjat valamint laptop beszerzését.

Hiperhivatkozások: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága, Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága.

 


Biharnagybajom főterének rekonstrukciója

Pályázati kiírás: Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatás (MVH-6.352.01.01)
Megítélt összeg: 58.101.235 Ft
Ebből pályázati támogatás: 46.549.938 Ft

A tervezett fejlesztés rövid összefoglalása: Biharnagybajom Község településközpontjában tervezett közpark lesz az a létesítmény, amely kiépítésével, berendezésével alkalmas arra, hogy a település arculatát, kulturális értékeire is utalva egyéni megformálással reprezentálja, ugyanakkor vonzó növénykompozíciókkal hosszabb ideg a közparkban tartsa a település lakóit és a településre látogatókat. A tervezett nagy zöldfelületek játszótér és sétányok üde színfoltja lenne a településnek, kellemes időtöltést nyújt a lakosság és az ide-, és átutazók számára. A pályázat keretén belül játszótér kialakítását is tervezzük a főtérfelújítás keretén belül, melyet akadálymentesen lehet megközelíteni az odalátogatóknak. A fejlesztés elkezdése előtt mindenképpen szükséges a szovjet katonák exhumálása és a megfelelő helyen való újratemetése. A polgármesteri hivatal udvara olyan közösségi térré lenne átalakítva, mely kapacitása elég nagy lenne ahhoz, hogy egy nagyobb ünnepséget, rendezvényt is le lehessen rajta bonyolítani. Nagy zöldterületek, illetve fákkal, cserjékkel borított árnyas része kellemes látvány nyújtanának az itt tartózkodóknak, mindemellett funkciójában esetlegesen lehetőséget biztosítana a nyugodt, kellemes időtöltésre. Így mindenképp szervesen össze tudjuk kapcsolni a külső és belső teret, ami a lakosság és az idelátogatók érdekeit szolgálja.
Az eredetileg benyújtott 48.417.696 Ft támogatási összegből 46.549.938 Ft támogatás került megítélésre: a szovjet katonák exhumálásának költségét a támogatás összege nem tartalmazza.

Műszaki leírás: Biharnagybajom község egyik kiemelt fejlesztési programja a település főútja mentén fekvő központi közpark fejlesztése. Ennek keretében a program része a főút melletti parkosított terület zöldterületeinek és térburkolatának felújítása, korszerűsítése. A tervezési terület gondos berendezése egyszerre szolgálja a park szélén kialakított buszváró közönsége számára a várakozás megkönnyítését, az orvosi rendelőt látogató különböző életkorú lakosságot, az iskolába és onnan hazaközlekedők számára élményt adó festői ösvényeken és zöld kapukon át történő közlekedést és a kisgyermekek számára védett játszóteret.


Befejeződött projektek

A Biharnagybajomi Rendőrőrs felújítása

Pályázati kiírás: A helyi önkormányzatok fejlesztési feladatai - Önkormányzati fejlesztések támogatása területi kötöttség nélkül (ÉARFT-CÉDE-2009)
Megítélt összeg: 20.000.000 Ft
Ebből pályázati támogatás: 18.000.000 Ft
Támogatás aránya: 90%
Projekt kezdete: 2010. április 23.
Projekt tervezett befejezése: 2010. június 22.
A beruházás műszaki átadás-átvétele 2010. augusztus 6-án megtörtént.

A pályázat rövid bemutatása: Biharnagybajom Községi Önkormányzat tulajdonában lévő Rendőrőrs épülete felújításra szorul. Az épületet 10 éve a Hajdú-Bihari Rendőrkapitányság használja, 10 fő közrendvédelmi osztály állományába tartozó körzeti megbízott, járőrök és 3 fő bűnügyi nyomozó dolgozik az őrsön, valamint a helyi Polgárőröknek is ebben az épületben van kialakítva a központi iroda. A Rendőrőrs legutóbbi munkavédelmi ellenőrzései során az épületet a rendőri munkára átmenetileg alkalmatlannak minősítették. Célunk az, hogy a rendőröknek és ügyfeleiknek XXI. századi követelményeknek mindenben megfelelő Rendőrőrsöt  biztosítsunk a felújítás megvalósításával, mivel más épületet nem tudunk biztosítani, ahonnan a Kapitányság a  funkcionális feladatait el tudná látni településünkön.
Térségünkben jelentősen megnőtt a bűncselekmények száma, ezért a közbiztonság színvonalának növelése érdekében településünknek és a környező településeknek is elengedhetetlenül fontos a biharnagybajomi Rendőrőrs helyi szintű működése.  Önkormányzatunk feladatellátása színvonalának növelése érdekében kívánja a helyi Rendőrőrs épületét felújítani, megvalósítjuk a mozgáskorlátozott parkoló,  akadálymentes közlekedés (rámpa), mozgáskorlátozott WC kialakítását is. A lakosság  biztonságérzetének növelése miatt az elkövetkezendő időszakban is fontos feladatnak tartjuk a rendőrség helyi jelenlétét.
Az eredetileg benyújtott 18.932.618 Ft támogatási összegből 18.000.000 Ft támogatás került megítélésre.

Közbeszerzési eljárás: a közbeszerzéssel kapcsolatos adatok, információk, hirdetmények a Közbeszerzések Tanácsa honlapján elérhetőek: www.kozbeszerzes.hu.

Vállalkozási szerződés: letöltés.


A biharnagybajomi Szűcs Sándor Általános és Művészeti Iskola telephelyeként megjelölt Emeletes Iskola (Biharnagybajom, Rákóczi út 28.) infrastrukturális fejlesztése

Pályázati kiírás: A bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztésének, valamint közösségi buszok beszerzésének támogatása
Rendelet száma: 8/2009. (II.26.) ÖM rendelet
Megítélt összeg: 5.556.000 Ft
Ebből pályázati támogatás: 5.000.000 Ft
Projekt kezdete: 2010. április 23.
Projekt tervezett befejezése: 2010. május 21.
A beruházás műszaki átadás-átvétele 2010. június 30-án megtörtént.

A tervezett fejlesztés rövid összefoglalása: Biharnagybajom Község Önkormányzata elhatározta, hogy a jelenleg nem üzemelő de korábban iskolaként működő épületet fel szeretné újítani. A felújítási munkák megtervezése előtt az épület állapotának felmérése statikus szakértői vélemény készült, mely megállapította, hogy az 1900-as évek elején épült épület (tartószerkezeti szempontból) jó állapotban van.
Az eredetileg benyújtott 20.000.000 Ft támogatási összegből 5.000.000 Ft támogatás került megítélésre, melyhez 556.000 Ft saját erőt kell az önkormányzatnak biztosítania. A támogatási szerződésben rögzített 5.556.000 Ft összeget az alábbi munkák elvégzésére kell felhasználni:
Az átalakítást követően az épületben négy alsós (1. és 2.) osztály kerülne elhelyezésre. Az épület mindkét szintjén a vizesblokk teljesen átalakításra kerül. Az épület alsó részén akadálymentes megközelítést, közlekedést és használatot biztosító rámpa és mozgáskorlátozott WC kerülne kialakításra.

Közbeszerzési eljárás: a közbeszerzéssel kapcsolatos adatok, információk, hirdetmények a Közbeszerzések Tanácsa honlapján elérhetőek: www.kozbeszerzes.hu.

Vállalkozási szerződés: letöltés.


Ady Endre út útépítése Biharnagybajom központjában

Pályázati kiírás: A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatására (ÉARFT-LEKI-2009)
Megítélt összeg: 20.397.684 Ft
Ebből pályázati támogatás: 18.357.916 Ft
Támogatás aránya: 90%
Projekt kezdete: 2010. április 23.
Projekt tervezett befejezése: 2010. július 30.
A beruházás műszaki átadás-átvétele 2010. június 25-én megtörtént.

A pályázat rövid bemutatása: A pályázat keretein belül Biharnagybajom Község központi részén található Ady Endre utca szilárd burkolattal történő ellátását kívánjuk megvalósítani. A beruházás alapját képező út a település két meghatározó útját (Rákóczi és Dózsa Gy. utcák) köti össze, melyek a legforgalmasabb utaknak minősülnek a községben. A település e részén található a templom, az iskola, továbbá az önkormányzat célja, hogy a központi fekvésből adódóan e területen valósítsa meg az ún. "Szociális blokkját", ami az egyesített Gondozási Központ megléte mellett, ún. "Krízisház" megépítését is magában foglalja majd. A beruházással érintett földutak hossza 315,72 fm.  A tervezett útburkolat szélessége: 3,00 m a padka szélessége 1,00 m. A tervezett út magassági vonalvezetés szempontjából síkvidéki jellegű. Minimális földmunka biztosítására a meglévő járda, küszöbszinteket, valamint a meglévő terepviszonyokat figyelembe véve lett kialakítva a tervezett út pályaszintje.

Közbeszerzési eljárás: a közbeszerzéssel kapcsolatos adatok, információk, hirdetmények a Közbeszerzések Tanácsa honlapján elérhetőek: www.kozbeszerzes.hu.

Vállalkozási szerződés: letöltés.


Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ Biharnagybajomi telephelyének felújítása, korszerűsítése (Rákóczi út 17.)

Pályázati kiírás: Püspökladányi Kistérség 3 éves szociális felzárkóztató program 2009. évi kistérségi fejlesztési tervben szereplő projektek támogatása
A Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács 31/2009. (XII.16.) TFT határozatával elfogadta a Püspökladányi Kistérség 2009. évre vonatkozó 3 éves szociális felzárkóztató programját.
A projekt várható bruttó költsége: 34.375.000 Ft
Ebből pályázati támogatás: 29.700.000 Ft, melyet a Szociális és Munkaügyi Minisztérium biztosít
Projekt kezdete: 2010. február 19.
Projekt befejezése: 2010. április 26.

A pályázat rövid bemutatása: A Biharnagybajomi Községi Önkormányzat a szociális alapszolgáltatások biztosítását részben önálló intézmény működtetésével, valamint társulásokkal látja el.
Az Alapszolgáltatási Központ jelenleg két telephelyen működik: az egyik telephelyen a Posta u. 7. szám alatt idősek nappali ellátása, a szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás és  társulásban („Segítő kezek” Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat, Püspökladány) a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, a másik telephelyen a Várkert 35. sz. alatt, ahol a gyermekjóléti szolgáltatás, a családsegítő szolgáltatás és társulásban (Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ, Földes)  a támogató szolgálat irodája foglal helyet. Ezek az irodák és telephelyek a jogszabályi előírásnak már nem felelnek meg.
A pályázat által megvalósítandó beruházás az egy telephelyen működő, központosított intézmény létrehozását alapozza meg. A későbbiekben Alapszolgáltatási Központként működő épületben fog koncentrálódni az idősek nappali ellátása, a szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás, a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás, a házi jelzőrendszeres segítségnyújtás és a támogató szolgálat. Terveink szerint egy olyan épületet kívánunk kialakítani, ahol az akadálymentes közlekedés, az otthonos megjelenés és a modern, korszerű berendezések által megnő az intézmény komfortfokozata, így az ott tartózkodók szívesen töltik el ott az idejüket. Az idősek nappali ellátása és a szociális étkeztetés terén is bővülő igényekre számítunk, ezáltal jelentősen növekedni fog a szociális szolgáltatásainkat igénybe vevők köre, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy az intézmény a továbbiakban rentábilisan tudjon működni.
A projekt megvalósítását követően az eddig kihasználatlan épületet (Rákóczi út 17.) a jogszabályoknak és az ellátottak igényeinek megfelelően alakítjuk ki. Az iskola és szolgálati lakás épületének felújításával 241 m2 alapterületen tudjuk biztosítani a szociális alapfeladatokat.

Műszaki leírás: A beruházás során megtörténik az épület felújítása (tetőhéjazat felújítás, külső-belső nyílászárók cseréje, padlószerkezet hő- és vízszigetelése, épület teljes akadálymentesítése, felületkezelések, fűtéskorszerűsítés, vizesblokkok, pihenőhelyiség, melegítőkonyha, teakonyha és mosókonyha kialakítása), melynek várható bruttó költsége 31.250.000 Ft. A projekt keretében a szükséges tárgyi eszközök is beszerzésre kerülnek (székek, asztalok, irodabútorok, konyhai eszközök, udvari eszközök) várhatóan bruttó 2.100.000 Ft értékben, valamint egyéb költségekre (tervezés, műszaki ellenőrzés, közbeszerzés) terveztünk több mint 1 millió Ft-ot.

Közbeszerzési eljárás: a közbeszerzéssel kapcsolatos adatok, információk, hirdetmények a Közbeszerzések Tanácsa honlapján elérhetőek: www.kozbeszerzes.hu.

Vállalkozási szerződés: letöltés.


Biharnagybajom Kossuth utcai háziorvosi rendelő komplex akadálymentesítése

Pályázati kiírás: Akadálymentesítés - egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (ÉAOP-4.1.5)
Kedvezményezett neve, elérhetősége: Biharnagybajom Község Önkormányzata, 4172 Biharnagybajom, Rákóczi út 5.
Közreműködő szervezet neve, elérhetősége: VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht., 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.
Megítélt összeg: 4.633.425 Ft
Támogatás aránya: 90%
Projekt kezdete: 2008. november 1.
Projekt tervezett befejezése: 2009. június 30.
A beruházás műszaki átadás-átvétele 2009. június 11-én megtörtént.

Projekt általános leírása: A projekt keretében a Kossuth utcai háziorvosi rendelő komplex akadálymentesítése valósult meg a közszolgáltatások egyenlő esélyű hozzáférésének biztosítása céljából. A beruházás keretében megvalósult az előírásoknak megfelelő akadálymentes parkoló kialakítása, az épületbe történő akadálymentes bejutás lehetősége, valamint az épületen belüli akadálymentes közlekedés, az akadálymentes illemhely, valamint a kiírás mellékleteként kiadott segédlet alapján a komplex akadálymentesítés.

Műszaki leírás: Komplex akadálymentesítés megvalósítása (burkolatok cseréje, ajtók cseréje, akadálymentes illemhely létesítése, akadálymentes parkoló létesítése, akadálymentes bejárat (rámpa) létesítése, komplex akadálymentesítéshez tartozó egyéb fejlesztések).

Hiperhivatkozások: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága, VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht.

   


Biharnagybajomi Egészségház felújítása

Pályázati kiírás: A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatására szolgáló decentralizált helyi önkormányzati fejlesztési program (ÉARFT-2008-LEKI)
Kedvezményezett neve, elérhetősége: Biharnagybajom Község Önkormányzata, 4172 Biharnagybajom, Rákóczi út 5.
Megítélt összeg: 14.901.157 Ft
Támogatás aránya: 90%
Projekt kezdete: 2008. december 24.
Projekt befejezése: 2009. május 31.

Projekt általános leírása: Az Egészségház több nélkülözhetetlen orvosi szolgáltatást nyújt a település lakóinak pl. az épületben működik a Védőnői Szolgálat, Anya- és gyermekvédelem, Terhesgondozás és Csecsemőgondozás, Fogorvosi Szolgáltatás, Gyermekorvosi Szolgáltatás, ezeken kívül sok egyéb alkalmankénti szolgáltatás. A pályázat célja volt az épület teljes körű felújítása, illetve az Egészségház további romlásának megállítása, valamint a hatályos jogszabályoknak, és az Európai Unió által előírt normáknak mindenben megfelelő épület. A projekt során sor került az épület akadálymentesítésére is.

Műszaki leírás: A felújítási munkálatok során a következő munkafázisok kerültek elvégzésre: tetőhéjazat cseréje, csapadékvízelvezető csatorna cseréje, homlokzat teljes felújítása, akadálymentes bejárat kialakítása, vizesblokk átalakítása, külső nyílászárók cseréje, elektromos és épületgépészeti munkák, burkolat cseréje, festés-mázolás.


Tájékoztatást elősegítő információs rendszer fejlesztése Biharnagybajom Községben

Pályázati kiírás: Helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatása (ÉARFT-2008-HÖF-TEKI)
Kedvezményezett neve, elérhetősége: Biharnagybajom Község Önkormányzata, 4172 Biharnagybajom, Rákóczi út 5.
Megítélt összeg: 4.026.240 Ft
Támogatás aránya: 90%
Projekt kezdete: 2008. október 20.
Projekt befejezése: 2009. február 10.

Projekt általános leírása: Biharnagybajom Község közigazgatási területének jelentős részén hiányoztak az utcanévtáblák, házszámtáblák, információs táblák, információs térképek. Ez a tény nagymértékben megnehezítette a településre látogatók, valamint a turisták tájékozódását is. A pályázat célja volt, hogy a fent említett hiányosságokat településünk pótolja.

Műszaki leírás: A pályázat keretein belül a következő táblák kerültek megvásárlásra: 600x150mm-es egyedi utcanévtáblák, 150x150 mm-es egyedi házszámtáblák utcanévvel, 1300x1000 mm-es üdözlő és elköszönő táblák, 1300x1000 mm-es egyedi információs térkép, ezen kívül még megvásárlásra került 20 db faszerkezetű tábla is.


Zalka Máté út építése

Pályázati kiírás: A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatására szolgáló decentralizált helyi önkormányzati fejlesztési program (ÉARFT-2008-LEKI)
Kedvezményezett neve, elérhetősége: Biharnagybajom Község Önkormányzata, 4172 Biharnagybajom, Rákóczi út 5.
Megítélt összeg: 22.300.000 Ft
Támogatás aránya: 90%
Projekt kezdete: 2008. október 8.
Projekt befejezése: 2008. december 15.

Projekt általános leírása: Biharnagybajom Község közigazgatási területén belüli Zalka Máté utca szilárd burkolattal való ellátása.

 

Eseménynaptár

Hasznos hírek